A SZÖVETSÉG CÉLJAI

Két gondolat határozza meg céljainkat.

Az egyik, amit RASALI ISMAIL Fõtitkár mondott a 2. FÖLDI CSÚCSON KYOTOBAN 1997-ben:

"Úgy éljük fel erõforrásainkat, úgy szennyezzük a környezetet és úgy növeljük a szegénységet, mintha mi volnánk az utolsó nemzedék a FÖLDÖN!".

Mivel mi épületgépészek erõforrásokat veszünk el a természetbõl és a környezetet terheljük "kibocsátásainkkal", igen fontos szerepet játszunk ebben a folyamatban.

A másik pedig, annak felismerése, hogy "Mi a siker titka?" Nyilván mindannyian sikeresek akarunk lenni és azt akarjuk, hogy szeretett szakmánk is sikeres legyen, ehhez pedig nem elég látszólagosan foglalkozni a kérdéssel, mélyebben is bele kell gondolni.
Hogy mi a siker, azt nyilván sokan, sokféleképpen határozzák meg, de mi úgy gondoljuk, hogy a siker egy eredményes tevékenység következtében beálló állapot, melyet élvez az ember, örömmel közli másokkal és mások is elismerik.
Mitõl függ a tartós siker, mi a siker titka?
Amit csinálunk, annak alapos legyen a tudása.
Az erõbevetés, amivel végezzük a cselekvést az maximális legyen és
A magatartásunk etikus legyen, ahogy az egészhez hozzáállunk.
Lehet átmenetileg sikert e nélkül is elérni, lehet látszólagos sikert tisztességtelenül is elérni, de tartós sikert, csak ezekkel a feltételekkel lehet produkálni.

Ebbõl következõen szövetségünk célja háromirányú:
Az országos energiahatékonyság, és környezetvédelmi tervek hathatós támogatása: mivel az épületek és építmények energiafelhasználása az ország energia fogyasztásának közel a felét teszik ki, rendkívüli jelentõsége van az épületgépészeti energia felhasználásnak. Fel kell tárni és alkalmazni kell az optimális megoldásokat, segíteni a törvénykezést, rendeletalkotást, annak szakmailag helyes irányban tartását
Vevõi elégedettség: elõ kell segíteni, hogy szakmánk termékeinek és szolgáltatásainak vevõi a lehetõ legmagasabb elégedettséget érezzék. Mivel végsõ soron mindig a vevõ fizet, csak akkor lehetünk sikeresek, ha a vevõk elégedettek
A szövetség tagjainak érdekképviselete: a szövetség etikus-korrekt tagjainak érdekképviselete biztosított legyen.

Mit jelent ez konkrétabban?
Az országos energiahatékonyság és környezetvédelmi tervek hathatós támogatása:

A vevõi elégedettség szempontjai akkor teljesülnek, ha

Ennek teljesüléséhez meg kell határozni

A szövetség tagjainak érdekképviselete több irányú:
Szövetségen belüli tevékenység

Szövetségen kívüli tevékenység

Ezen célok teljesítése nagyon sok munkát kíván, de ez az egyetlen lehetséges út. Nagyon nagy szükség lenne viszont az ÉPÜLETGÉPÉSZ társadalom minél szélesebb körû aktivitására. Csak azok lehetnek a jó megoldások, amelyek a lehetõ legszélesebb társadalmi támogatottságot élvezik. Ehhez kérjük a szakma támogatását.

Első Magyar Kéményszövetség (EMKÉSZ)

Épületautomatizálási Egyesület (EIB/KNX)

Építéstudományi Egyesület (ÉTE)

Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége (HKVSZ)

Kéményjobbítók Országos Szövetsége (KÉOSZ)

Magyar Kéményseprők Országos Ipartestülete (MKOI)

Magyar Hőszivattyú Szövetség (MAHŐSZ)

Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (MATASZSZ)

Magyar Uszodatechnikai Egyesület (MUE)

BME Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék

Debreceni Egyetem MK Épületgépészeti Tanszék

Épületgépész Szakközépiskolák Országos Munkaközössége

Miskolci Egyetem Kőolaj- és Földgáz Intézet

Pécsi Tudományegyetem MMK Épületgépészeti Tanszék

Szent István Egyetem Környezettechnikai